"...I'm not myself, I'm a replica of me..."

kedd óta 4-szer találkoztunk Andrejval. eljutottam az összezavarodottságig. ez a hetünk van még. utána vagy búcsút intünk és emlékszünk egymásra, mint egy gyönyörű emlék, vagy beleugrok valami olyan ködbe, tóba aminek nem látom se elejét, se végét. vagy betöröm a fejem, vagy valami csodát találok. elég végletes kimenetelei lehetnek a dolognak. 

minden annyira jó vele, csak nagyon gyors ez az egész. nem is ismerem. és volt egy momentum, ami nem tetszett. egy nagyon apró butaság miatt úgy pattant el az agya, hogy majdnem nekiment az egyik haverjának. tudom hogy nem kellene buta következtetéseket levonni a dologból, de az én múltammal nem olyan nehéz az akármilyen agressziótól félni. és hiába teszem hozzá hogy orosz, hogy kicsi és komplexusa van emiatt, hogy ott ültem mellette és úgy érezte hogy megalázták előttem, akkor sem örültem hogy ezt végig kellett néznem. 

remélem tudok beszélni vele holnap komolyan. tényleg nagyon keveset tud rólam. talán kicsit közelebb jutok ahhoz, hogy mit szeretnék, ha rájövök hogy ő mit szeretne, ha megismer egy picit több dolgot belőlem. 

mi a teendő, ha rátalálunk egy pasira, (esetleg ő ránk) és egyszerűen nem tudunk más ellenérvet az egész ellen, csak hogy túl szép hogy igaz legyen? kétszer találkoztunk és habár erősködik hogy haladjunk lassan, már barátnőként emleget, kézen fogva mászkálunk az éjszakában, és közös nyarat tervez? sőt életet.

és amennyit tudok róla, rengeteg ponton egyezik a tökéletesről való elképzelésemmel. ijesztően sok fontos dolog közös. de persze nem normális. tudjuk, aki cirkuszban dolgozik, az nem lehet normális.

nem akarok naiv lenni, de jól esik ez a boldogság most. viaskodok magammal. túlságosan kevés az időnk az ismerkedésre. 

orosz. gyönyörű kék szeme van. sosem láttam még ilyet. kedves a hangja. szépen mosolyog. óvakodj a szép mosolyú pasiktól! van 36 lova. nem az övé, de ahogy ott sétáltunk a sötétben köztük, azt képzeltem. egy lakókocsiban él. ugrászik a lovakon. imádom az akcentusát. imádom mikor oroszul beszélnek körülöttem. szörnyű fétis ez is. imádom hogy gitározgat, ahogy közben rám néz és nekem énekel úgy, hogy fogalmam sincs miről szólhat. édesen pici. sosem volt ilyen picifiúval dolgom, ehhez képest persze olyan erős, hogy esélyem sincs, ha úgy tartja kedve. így izgalmas a falhoz döntés. de persze naivitásomat sosem fogom kinőni. ott ültem egyedül egy lakókocsiban, 4 orosz vagy kitudja milyen nemzetiségű, erős pasival. és reggel az istállótól mocskos Mása cipőmet is lemosogatta. 

és a legszebb, talán a legszebb, legérdekesebb?! a dologban, hogy bizony elkérte a számom és felhívott! ahogy ígérte. ugyan későn hívott, de nem erőltette kicsit sem a találkozót. rögtön megértette, hogy fáradt vagyok, hozzáteszem ő sem aludt többet, úgyhogy ő is érezhette, új terv azonnal: holnap!

persze belé sem szerethetünk belé. 2 hétig lesznek a városban, aztán 1 hónap szabadság. amikor mehetek vele Balatonra. hát ez picit korai lenne, akárhogy is nézzük és akármilyen lazán is vesszük az életet.

azért ez a sztori már így is egy beteljesült álom. mióta poénkodok mindenkinek, hogy mennyire jó lenne egy orosz pasi, erre hirtelen odapottyan az orrom elé.

ha hinnék a jeleknek, akkor már rég el is felejtettem volna, hogy bármilyen szinten részt vettél az életemben. 

megfogadtam hogy ha felbukkansz, akkor félreteszem a büszkeségem meg mindent és jelentkezek én nálad, elvégre lehetséges, hogy megsértettelek, beletiportam a világodba egy picit. nah meg gonosz is voltam, amiről nem tudsz teljesen, de az voltam. csúnyán kinevettelek. és milyen jól esett. de most persze nem bukkansz fel.

mi lesz így a héten találkozunk dologból? valószínűleg semmi. fogalmam sincs, hogy ahogy múlik az idő, és közelebb kerülünk ahhoz, hogy nem fog összejönni a találkozó, akkor mit érzek. kicsit aggódom, hogy megint utolsó pillanatban fogsz szólni, valami egész napos tervről. de megígértem magamnak, hogy akármi lesz, ha legközelebb hívsz (és nincs tényleg olyan érvem, ami elfogadható), akkor megyek. ennyit megérdemel a dolog. de ha nem érzem jól magam, akkor végeztünk. 

át kellene gondolnom a dolgokat. ez az egész nagyon groteszk kezd lenni. elkezdem félteni a lelkem, erre ő ír egy nap alatt minimum 10 smst/üzenetet, egy 7perces telefonbeszélgetés, hogy de menjek már, mert milyen jó lesz. mit nem lehet érteni azon hogy nincs kedvem, nem megyek! ? utána még 8 üzenetben kell könyörögni, hogy de gyere? 2 hiányzollal... hát mi ez már? persze lehet hogy eltervezte, én meg szépen keresztülhúztam a remek ötletet, hát kérem akkor elő kellett volna adni úgy hogy ez van, ezt tudtam kihozni magamból, gyere. azért remél(t)em nem ez a maximum, amit ki tud hozni ebből a helyzetből. kicsit megerőltethetné magát. 2-3 héttel ezelőtt vajon örültem volna egy ilyen lehetőségnek? mert nyilván lehetőség és jobb is mint az eddigiek. mikor tört el valami? mikor kezdtek elvárásaim lenni? sejtem (remélem) hogy ez nem az a tipikus igazi hiányzol-dolog. de azért elég ijesztő. nehezebben viselem ha szeretnek, mint ha én szeretek. nem tudom, hogy kell kezelni. nem gondoltam, hogy ilyenné fajul ez az egész szituáció. azt hittem én fogok ketté törni benne. de úgy tűnik, ha nálam nem indul be az érzelmi oldala a dolgoknak és tartom a távolságot, akkor halálosan szerelmes lesz ebbe a másik fél. vagy csak jó kiútnak tűnök.

az az igazság, hogy magam sem tudom, mit akarok ettől az egésztől. ha csak jól akarom érezni magam, akkor arra találhatnék jobbat, egyszerűbbet. találhatnék?

ha érzelmeket keverünk a dologba, akkor... hát azt ne keverjünk!

jó lenne normális körülmények között találkozni és beszélgetni. ez lesz. ünnepélyesen fogadom, hogy kap egy találkozási lehetőséget, azután pedig el fogom dönteni, mit szeretnék az egésztől. képesek vagyunk-e lazán kezelni a dolgokat, vagy ugyanígy nyűglődünk, mert ehhez így semmi kedvem. még úgy sem, hogy nekem nincs vesztenivalóm. 

Intelligens, csinos nő keresné azt a jóképű, művelt, őszinte, természetkedvelő férfit, aki aludna vele. Gyerek nem akadály.

olyan furcsa ez az egész. vágyom rá, hogy valaki átöleljen, hogy arra ébredjek hogy valaki ott szuszog mellettem, közös filmezésre, simogatásokra. viszont mégsem akarok senkit, nem vágyom vitákra, nem vágyom kompromisszumokra, nem vágyom kötelezettségekre, féltékenykedésre, kötöttségre. tudom, hogy nem itt fogom megtalálni az igazit. én már nem akarok újabb párhónapos lángolást. pedig jó lenne lángolni. boldog első csókot akarok. ami napokig kitart. lesz még olyan? bele se gondolok, mikor volt utoljára.

‎"Élj úgy, hogy soha ne szégyelld, ha a világ megtudja, mit teszel, mit mondasz, még akkor is, ha nem igaz, amit a világ megtudott."
Richard Bach

nem értem miért kell kavarni, pletykálni, dobálni egymásra a szitkokat. de én vagyok a hülye. mindig megbízom emberekben, pedig nem kellene. ami kicsit is olyan téma, amivel vissza lehet élni, azt magamban kellene tartani. megint engedtem sebezhető felületet magamon. egyre inkább el akarok tűnni innen.

Filmélmény.

...

- Az ember mindig úgy végzi, ahogy indul. Soha senki nem változik meg. Azt hiszik, hogy igen, pedig nem. Ha depressziós típus vagy, akkor mindig is az leszel. Ha boldog típus vagy, akkor is mindig az maradsz. Lefogyhatsz, rendbe hozhatod az arcod, lebarnulhatsz, elmehetsz mellnagyobbításra, akár nemet is változtathatsz, nincs különbség. Végül is, előröl vagy hátulról, akár 13 éves vagy, vagy akár 50, mindig ugyanaz maradsz.

- Te ugyanaz vagy?

- Aha.

- Boldog vagy így, hogy mindig ugyanaz maradsz?

- Nem számít, hogy boldog vagyok e. Nincs szabad akarat. Nincs más választásom mint azt választani, amit választok, azt tenni, amit teszek, élni, ahogy élek. végül is, mi mind olyanok vagyunk, mint a robotok, DNS által kódolva.

...

valamit nagyon tud ez a Solondz, beleszerettem. úgy tűnik az öreg, elmebetegnek kinéző egyedek az eseteim.

szombat éjszaka esküvőztettünk. élveztem is, meg nem is. mint minden mostanában, ez is hullámzott. volt hogy majdnem ledobtam mindent, hogy akkor most hazamegyek, és volt amikor mosolyogtam, hogy dejól megoldottam. ahhoz képest, hogy semelyikünk nem csinált ilyesmit még, sok elismerést kaptunk. talán a legnagyobb, hogy visszavárnak minket. 3-szor is akár. kíváncsi leszek lesz-e belőle valami. a végén innunk is kellett, meg táncolni is. ha nem fájt volna őrületesen a lábam, talán még élvezem is a helyzetet. alapvetően pozitívan értékelem az éjszakát. még akkor is ha a sorban ott van egy leejtett kávé, egy villa a földön, erre-arra boruló műanyagüvegek, enyhén magamra öntött saláták - de még mindig jobb magamra, mint másra - és egy egész doboz elszívott cigaretta, azért kárpótolt az a pár bezsebelt mosoly.